Budaörsről – kissé meredek kaptatón – indulunk a település felett húzódó mészkősziklákkal pettyezett füves dombokra. A nevéhez hű Budaörsi Kopárok a Budai- hegység leglátványosabb pontjai közé tartoznak. Rövid kapaszkodást követően érünk fel a Huszonnégyökrös-hegyre. A Huszonnégyökrös-hegy furcsa nevének eredetéről két legenda is szól…
…az egyik szerint egy mészáros fogadott 24 ökörben, hogy egyvégtében fel tud futni a csúcsig. A fogadást megnyerte, ám a csúcsra felérve meghalt. A másik szerint a törökök 24 ökörrel húzták fel a hegy tetejére az ágyúkat. A helynek páratlan panorámája van, a távolban – jó idő esetén – még a Gerecse is körvonalazódik. Innen a Szállás-hegy érintésével jutunk el a makkosmáriai Angyalok királynéja kegytemplomig, amely a Székesfehérvári egyházmegye egyik búcsújáróhelye. Tovább kapaszkodunk a jelzett túra útvonalakban bővelkedő hegységben egészen a János-hegy tetejéig. A Budai-hegységnek csak a negyedik legmagasabb hegye a János-hegy, azonban Budapest legmagasabb pontja (527 méter). A hegy tetején épült Erzsébet- kilátóról körpanoráma nyílik a városra és annak környékére. Nevének eredetét illetően itt is több magyarázat van. Innen erőteljes lejtmenettel érünk le a túra végállomására, melynek neve Szépjuhászné és természetesen ehhez a névhez is tartozik egy monda.
Időpont: | 2022.11.12. ! |
Útvonal: | Budaörs – Huszonnégyökrös- hegy – Szállás-hegy – Makkosmária – János-hegy – Szépjuhászné |
Táv: | 14 km |
Szintemelkedés: | 500 m |
Nehézségi fokozat: | könnyű-közepes (A túrát átlagos kondícióval és némi túrázási tapasztalattal minden egészséges ember könnyen teljesíteni tudja, nem szükséges kimagasló erőnlét, de a terepviszonyok miatt lényeges a megfelelő felszerelés. /túrabakancs/) |
Túravezető: | Gergely László |
Indulás: | 07:00 CSDKK parkoló |
Érkezés: | kb 17:00 |
Jelentkezés : | Török Erzsébetnél: +36203144615 |
Részvételi díj: | ASE- és Demeter-tagoknak 600 Ft, vendégeknek: 2.500 Ft/fő (vendég gyerekeknek 600 Ft/fő) |