Őrvidék Turistája!
A hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek újabb lehetősége van egy jelvényszerző túramozgalomban történő részvételre.
A hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek újabb lehetősége van egy jelvényszerző túramozgalomban történő részvételre.
Végre Demeter-vízitúra!
Azoknak, akik tavaly már voltak és azoknak, akik idén jönnének.
Ottalvós, 1. nap evezgetés, csorgás, strandolás, este tábortűz, sátorban alvás, 2. nap árral szemben visszaevezés, több pihenővel – a folyadékveszteség miatt.
Országjáró programunk keretében ebben az évben Keszthely – Hévíz központtal, a két várost illetve a környezetüket ismerjük meg.
Továbbra is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottó is: ami a térképen kifér. Tavaly ősszel a Mecseki Térképkörbe vágtunk bele, és végig jártunk kb. 120 km-t a 226 km hosszú „körből”, így 2024 tavaszára már „csak” kb. 106 km maradt.
Ősszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottója is: „ami a térképen kifér.
Összeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.
Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi „medencehatás” miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
Ősszel is itt a lehetőség a hosszútávú túrautakat, illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek a túrázásra. Zemplén. Meseszép vidék, vadregényes várak, mesélő kastélyok. A Zempléni-hegység egyike hazánk kevés, közutakkal be nem hálózott rengetegének, amelynek területén a civilizáció nyomát is alig látjuk. A Zempléni-hegység legismertebb látnivalói kétséget kizáróan a várak. Túráink során meglátogatjuk a várak többségét. Erdők, dombok, hegyek és ismét kisebb-nagyobb kalandok várnak az aktív pihenést, az egészséges életmódot és az ország megismerésének ezt a formáját választókra. Tovább...
A vírushelyzet kapcsán sajnos ez évben nagyon sok tervezett túra elmaradt, így járt ez a program is, hiszen eredetileg májusban mentünk volna a Budai-hegységbe. Mára szerencsére rendeződni látszik a helyzet, újra lehet természetjáró szervezeteknek túrákat szervezni.
Ebben a – reményeink szerint tartósan így maradó helyzetben – egyesületünk továbbra is szervez és biztosít programot a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Tovább...
Itt a következő lehetőség a hosszú távú turistautakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. A turisták által kevésbé preferált Börzsönyi Kéktúráról méltatlan lenne azt állítani, hogy kevesebb élményt tartogat, mint a hegység magasabb részein vezető, kilátásokban bővelkedő túra utak. Tény, hogy kevesebb panorámát fog elénk tárni, de viszonzásul csönddel teli erdőkben, vadregényes völgyekben és virágos réteken élhetjük át egy vándorút igazi hangulatát. Tovább...