Évbúcsúztató túra a Mecsekben
Idénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
Idénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
Mit lehetne ide írni?
Mikulás, rénszarvas-szán, szaloncukor stb. Remélhetőleg lesz annyi gyerek,
hogy elfogyjon a túra közben az édesség, a felnőttek pedig más módon tudják
a túrázáshoz szükséges kedvet fenntartani.
Havazást rendeltem, a többi rajtunk múlik.
Ismert terepen egy szép téli túrára számítunk, gyertek velünk!
Őszi túra a Zselicben.
Ságvár a Mezőföld és a Somogyi-halomvidék találkozásánál lévő kis település, remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. Löszös dombjain több érdekes látványosság található. Ezek közül keresünk fel néhányat.
Közepes túra a már jól ismert, de megunhatatlan Szekszárdi-dombságban.
Készüljetek, vége a nyárnak, indul a túraszezon. Ajánlatunk egy kellemes bakonyi túra, melynek során egy természeti különlegességet fogunk túra közben megnézni, az Úrkúti Őskarsztot.
Régóta szeretnék ide eljutni, mivel eddig nem sikerült, most veletek együtt megteszem.
A hosszú utazás és a viszonylag rövid gyalogtúra miatt evezéssel kombinált
mozgásra hívlak titeket: az első szakaszban a vadregényes Kőszikla-szurdokot járjuk be, utána pedig lehetőségünk van Kányavárnál a felduzzasztott Zalán evezni, nézelődni.
A hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek újabb lehetősége van egy jelvényszerző túramozgalomban történő részvételre.
Időpont: | 2024.05.25. |
Útvonal: | Máriagyüd kegytemplom – Tenkes gerinc – Kistótfalusi pincesor – Csodabogyó tanösvény – Máriagyűd pinceborozó |
Táv: | 14 km |
Szintemelkedés: | 480 m |
Nehézségi fokozat: | Közepes |
Túravezető: | Adorján Józef |
Jelentkezés : | Török Erzsébetnél: +36 20 3144615 |
Jelentkezési határidő: | 2024.05.21. |
Utazási hozzájárulás: | ASE- és Demeter-tagoknak 600 Ft, vendégeknek: 2.500 Ft/fő (vendég gyerekeknek 600 Ft/fő) |
Indulás: | 07:00 CSDKK parkoló |
Érkezés: | kb. 18:00 |
Ezen a túrán a Zselic déli csücskébe kalandozunk el, melynek apropóját az adja, hogy 2023 októberben adták át a Zselic legmagasabb pontján – Hollófészek 358 m- épített kilátót, ami kb. 18 m magas, 9 szintes építmény.