Börzsöny, OKT 17-2 Kisinóc – Nógrád
A kéken fogunk túrázni (OKT). Kisinóci turistaháztól indulva az OKT
17-es szakaszát teljesítjük Nógrád vasútállomásig.
A kéken fogunk túrázni (OKT). Kisinóci turistaháztól indulva az OKT
17-es szakaszát teljesítjük Nógrád vasútállomásig.
Szent Demeter legyen velünk a 2024-es túráinkon!
A március 9-e túrán ezt lezsírozzuk. Meg megnézünk minden látnivalót, amit az útvonal kínál.
Továbbra is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottó is: ami a térképen kifér. Tavaly ősszel a Mecseki Térképkörbe vágtunk bele, és végig jártunk kb. 120 km-t a 226 km hosszú „körből”, így 2024 tavaszára már „csak” kb. 106 km maradt.
A Szekszárdi-dombság déli széléről, Szálkáról, a Szálkai-tó mellett indulunk el ezen a túrán. A tó horgászok, túrázók és strandolni vágyók körében egyaránt kedvelt hely. Mesterségesen jött létre, méghozzá a Lajvér-patak elzárását követően.
A Bodor Árpád-emléktúrákkal Árpi bácsira emlékezünk.
Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra. És ebből a szempontból nem kevésbé klasszikus a Sötétvölgyi parkerdő sem 🙂 Az eredeti elképzeléshez képest útvonalváltozás.
[A helyszínben és az útvonalban volt egy kis szokásos objektív bizonytalanság, de mindenképpen túrázunk. A Gemenc most nem a gyalogtúrázók barátja, a vízitúrát pedig nyárra terveztük.] Tovább...
A Julianus-kilátót meghódítva szinte körülölel bennünket a Duna, ami Európában, de a Duna mentén garantáltan egyedülálló látványosság. Emellett a Kéktúra Nagymaros, Törökmező turistaház, Kisinóci turistaház bélyegzőket érintjük, ezzel teljesíthető az OKT 17. szakasz első fele.
Még meg sem száradt a tinta a kisfüzeten, de máris módosítani kényszerülünk (a nagymarosi fakidőlések miatt). Túracsere: január 13-án, szombaton dél-dunántúli kéktúrázni megyünk. Tavaly a Remete-réten fejeztünk be egy szakaszt, és most is ott fogunk – a másik irányból érkezve. Tovább...
Az év első túrájára invitálunk benneteket Paks mellé. Tovább...
Ha már meguntad az ünnepi semmittevést, elteltél a finom ételekkel no és a bejglivel és már kimozdulnál egy kicsit, vagy csak szeretnéd lejárni a felszedett kalóriákat, gyere velünk túrázni a két ünnep között. Az idei évzáró túránkat a Budai-hegységben tervezzük. Az útvonal nagy része a sárga turistajelzésen halad, ami egybeesik Buda egykori határával.
Könnyű túra azoknak, akik már kinőttek a Mikulásvárásból.