Túra a Budai-hegységben
Gergely Laci ezúttal a Budai-hegységbe invitál benneteket.
Gergely Laci ezúttal a Budai-hegységbe invitál benneteket.
Túránk során kezdésnek meglátogatjuk Fehérkő várát, ahol a közelmúltban egy új fajárdát alakítottak ki, amely biztonságossá teszi a vár megközelítését, körbejárását. Miután meghódítottuk a várat, továbbindulunk, hogy később elérjük Somogy megye legmagasabb pontját, az Alman-tetőt, ahol egy kilátót is létesítettek.
Egy kellemes, laza kirándulásra invitállak benneteket, egyik kedvenc vidékemre. A Balaton – felvidéken a sok túraútvonal és a sok látnivaló közül igen nehéz válogatni, csak jó és még jobb lehetőségek vannak. Ebből mazsoláztunk az idén. Túránk során Nagyvázsonyt és környékét járjuk be. Tulajdonképpen, mint az útvonalból is látszik ez egy látványos romtúra, melynek során történelmi személyeket, eseményeket idézünk meg, kezdve a közelmúltban teljes körű felújításon átesett Kinizsi vár meglátogatásával.
A Spartacus-ösvény a Visegrádi-hegység egyik leglátványosabb kiránduló útvonala az 1930-as évek óta létezik. Az erdő mélyén kanyargó utat sokáig a vadászok ismerték. A titokban tartott útvonal 2015-ben vált ismertté, és lehetőség nyílt arra, hogy a természetjárás kedvelői is végigmenjenek a Dunakanyar egyik legvadregényesebb ösvényén.
Lassan vége a nyárnak, kezdődik az őszi túra szezon. Első ráhangolódós túránk a Bakonyba vezet.
Családi túrán jött az ötlet, hogy levendula-virágzáskor milyen szép lehet ez a gejzírkúpos, Balatonra kilátós túra. Na, most kiderül.
Hegymászás az Alföld „közepén”. És ez nem áprilisi tréfa!
A Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során
a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások. Tovább...
Mivel a szokásos közös megyei Gemenc-túra idén elmarad (nem jött össze / helyettünk a vadászoké az erdő), ezért programváltozás van.
A kisfüzetben ezzel a kis szösszenettel vezettük be a túrát: „Ki mondta, hogy a Szekszárdi-dombságban nem lehet nyáron közösen túrázni?” Na, azt a nyári túrát most februárban realizáljuk. Tovább...
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő.
Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért. Tovább...