Pünkösdi országjárás – Keszthely-Hévíz
Országjáró programunk keretében ebben az évben Keszthely – Hévíz központtal, a két várost illetve a környezetüket ismerjük meg.
Országjáró programunk keretében ebben az évben Keszthely – Hévíz központtal, a két várost illetve a környezetüket ismerjük meg.
Ezen a túrán a Zselic déli csücskébe kalandozunk el, melynek apropóját az adja, hogy 2023 októberben adták át a Zselic legmagasabb pontján – Hollófészek 358 m- épített kilátót, ami kb. 18 m magas, 9 szintes építmény.
Túránk során kezdésnek meglátogatjuk Fehérkő várát, ahol a közelmúltban egy új fajárdát alakítottak ki, amely biztonságossá teszi a vár megközelítését, körbejárását. Miután meghódítottuk a várat, továbbindulunk, hogy később elérjük Somogy megye legmagasabb pontját, az Alman-tetőt, ahol egy kilátót is létesítettek.
Összeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.
A Dél-Alföld legnépszerűbb és legismertebb kirándulóhelye a magyar honfoglalás emlékére létesített Nemzeti Történeti Emlékpark.
A hatalmas területen fekvő park több látványosságot kínál. A modern látogatóközpontban, a Rotundában a Feszty-körkép, a millenniumi Árpád-emlékmű, a Csete-jurták, a Nomád-park és a Skanzen felejthetetlen élményt nyújtanak. Tovább...
ISMERD MEG… EGY KÉSŐBBI IDŐPONTBAN – A TÚRA ELMARAD.
Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat.
Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel – látnivalót az ideérkezőnek. Tovább...
A tavalyi Vértes-túra kapcsán vetődött fel, hogy érdemes lenne Tatán várost nézni.
Nos, itt az alkalom, megyünk Tatára várost nézni.
Fényes tanösvény, Vár, tó, park.
Gyertek velünk! Tovább...
A baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat. Tovább...
Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik – is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről. Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen. Tovább...
Úgy gondoljuk, hogy vannak még lehetőségek Dél-Baranyában, így ebben az évben is folytatjuk a Baranyai-dombság megismerését, felfedezését. Idén Somberek és Székelyszabar környékén túrázunk, érintve Görcsönydobokát, reméljük, hogy még szép őszi időben. Tovább...