Évbúcsúztató túra a Mecsekben
Idénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
Idénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
Mit lehetne ide írni?
Mikulás, rénszarvas-szán, szaloncukor stb. Remélhetőleg lesz annyi gyerek,
hogy elfogyjon a túra közben az édesség, a felnőttek pedig más módon tudják
a túrázáshoz szükséges kedvet fenntartani.
Havazást rendeltem, a többi rajtunk múlik.
Ismert terepen egy szép téli túrára számítunk, gyertek velünk!
…mármint Komlóról Pécsre
Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött. Tovább...
Továbbra is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottó is: ami a térképen kifér. Tavaly ősszel a Mecseki Térképkörbe vágtunk bele, és végig jártunk kb. 120 km-t a 226 km hosszú „körből”, így 2024 tavaszára már „csak” kb. 106 km maradt.
A nyári forróság elől a mecseki erdőkbe invitálunk benneteket az őszi szezon második túráján.
Ősszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottója is: „ami a térképen kifér.
Könnyű, ismerkedős túra a Demeter Egyesület egyik frissen végzett túravezetőjével, aki nem mellesleg a 2. Satöbbi Kupa főszervezője is. Tovább...
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő.
Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért. Tovább...
Bár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is. Tovább...
Ha valaki a 19-ei Mecsek túrán nem tudott részt venni, újabb lehetőséget adok egy mecseki közös túrázásra. Ezúttal a tavaly megkezdett Tolnaicum-ismertető túrasorozatot fejezzük be. Tovább...